Türelemjáték

Türelemjáték

    Szinte hihetetlen, de első évfordulójához érkezett közösségünkben az ökogyülekezeti munka. A teremtés hetét egy olyan rendezvénnyel ünnepeltük, amiben a fő szerepet a rácsodálkozás kapta.

         A teremtett világ szépségére, gazdagságára, sokszínűségére nyitotta rá szemünket az ősz, és egy különleges természetfilm, amely az átlagtól eltérően nem távoli, egzotikus vidékekre, hanem szinte csak pár száz méterre kalauzolt el minket otthonainktól. A César-díjas "Mikrokozmosz" nem szokványos természetfilm, inkább rovar-eposz, egy erdei tisztás mindennapjait tárja elénk. Egy és negyed órán át minden szöveg, narráció, ismeretterjesztő információ nélkül élhetjük át az apró, fűközeli lények: rovarok, csigák, lepkék életét. Olyan ez a film, mint egy szimfónia vagy mint egy ősi mítoszokat rejtő képeskönyv.

        Amíg a film képei peregtek, a kissebbekkel (nagyobbakkal) teremtés heti ajtódíszeket, koszorúkat és játékokat készítettünk kertjeinkből származó termésekből, vesszőkből. Három generáció volt együtt az altemplomban, a szerepek pedig folyamatosan cserélődtek. A filmet saját tudásunkkal, tapasztalatainkkal kommentálgattuk, az alkotásban pedig sokszor gyermekeink voltak a tanítómesterek. Eredetileg a kicsiknek szántuk a kis állatkákat, a nagyoknak a koszorúkat. Ehhez képest az érdeklődés épp a fordítottja volt, a gyerekek inkább díszíteni akartak, a felnőttek pedig boldogan ragasztgatták a tobozból, bogyókból álló lepkéket, emberkéket, amelyek aztán a koszorúkon leltek szállást maguknak. Így lett közös a végeredmény és az öröm. 

     A koszorúalapot előre elkészítettem és szokás szerint  a felkészülés közben már a folytatás gondolata is megfogant a fejemben. Jótékonysági célból, frissen megnyílt óvodánk számára őszi, majd téli díszítésű ajtódíszeket készítünk majd, hogy a gyerekeknek minél több természetes anyagból készült játékot vásárolhassunk. Ha pedig már ki kellett tanulnom a koszorúfonás mesterségét, úgy gondoltam nektek is megmutatom, szerintem hogy a legegyszerűbb elkészíteni az alapot.

A kép magáért beszél, de a rend kedvéért leírom, egy nagy cserép, kötöződrót, néhány (hat) ág, vagy erősebb vessző, csípőfogó, metszőolló kell az induláshoz.

A cserép szélébe "beültettem" az ágakat, egyenlő távolságba.

Mogyoróval, a nemrég hozzánk került kiskutyával vesszőket gyűjtöttem, most épp a trombitafolyondár adta az alkalmat, de ez nyilván sokféle lehet.

 A vesszőket "megropogtatva", látszólag hanyagul, lazán beletekertem az ágak közé.

Mikor már úgy éreztem elég sok vessző van benne, elkezdtem a drótozást. Vigyázni kell, mert a drót frissen vágott vége nagyon könnyen okoz sérülést! Első lépésben marokra kell fogni a vesszőket, aztán körbe tekerni dróttal.

Értelemszerűen a vesszők torlódni fognak és az utolsó kötözés előtt a koszorú asszimetrikussá válik. Ez nem baj, a metszőollóval el kell vágni őket a töréspontoknál és máris be lehet hajtani.

Miután elkészültünk, valami rugalmasabb vesszővel (vadszőlő, borostyán) tekerjük körbe gazdagon, mert így szabályosabbnak természetesebbnek hat majd.

Ezután már "csak" díszíteni kell, azzal ami van. Ehhez persze célszerű egy ragasztópisztolyt beszerezni, de kötözgetve is lehet. Az interneten számtalan ötlet fellelhető, a legjobb, ha saját műveiteket ti is felrakjátok, másokat inspirálandó!

A szép és a jó

A Szép és a Jó.

Számítógépemen csendes elszántsággal várakozik egy rakás fotó, amiket még tavasszal készítettem. Írni kellett volna melléjük, sok szépet a kertről, ahol ökogyülekezeti aknamunkámat végzem, ahol egy helyen folyik a munka és a feltöltődés. Ahogy visszagondolok, a tavasz rengeteg esővel és rengeteg élménnyel telt. Hűvös volt, márciusban egy nagy rakás havat is kaptunk, a meterológusok egész nyárra sok csapadékot ígértek (hah), de számomra ez nem okozott gondot. Minden gyönyörűen zöldellt, összhangban tapasztalatlanságommal. Két fő célom volt, egyrészt zöldségeket termeszteni, másrészt minél több természeti szépséget megidézni. Utóbbit például úgy, hogy egy nagy területen nem vágtam le a füvet, hanem hagytam, hogy az nőjön rajta, ami jólesik. Ez a tavasz és a nyár nagyobbik részében is remek ötletnek bizonyult. Vadvirágok sokasága vonzotta oda a különleges szépségű rovarokat. Kis kerti tavunk is beszállt a versenybe, ő halakkal, kétéltűekkel és elegáns szitakötőkkel kápráztatott el nap mint nap.

Hátul a kert végében egy másik világ bontogatta szárnyait. A komposztáló gyümölcsfákkal és emelt ágyásokkal osztozott a területen, három nyúl is otthonra lelt, hogy trágyáról és vidámságról gondoskodjék (örültem volna néhány kisnyuszinak is, de azok valahogy elmaradtak). A futurisztikus fóliasátorban mindenféle palánták bújtak elő a humuszból. Az konyhakert közepén egy vesszőből font magaságyás uralkodott, benne akkora zöldborsóbokrokkal, amiket még életemben nem láttam. Sokmindent kipróbáltunk, a tapasztaltabb kertészek időnként biztos a fejüket fogták volna, de így is voltak szép sikereink.

Aztán ahogy eljött a nyár, s vele együtt a forróság, új feladatok (vagyis inkább új lehetőségek) vártak ránk. Gyümölcsök hada töltötte meg az aszalót, érési sorrendben. Cseresznye, megy, barack, alma, szilva, körte. Érdekes módon a sor eleje és vége volt a legnagyobb meglepetés. Az aszalt cseresznye íze a mazsoláéval vetekszik, a körte pedig maga volt az önmagát mézédesre kandírozó ízbomba. A beszerzés ökologikus módszerrel, azaz a pénzforgalmat kizárva, utcáról, szomszédok feleslegéből, árokszélről, patakpartról történt.

Ami a legkevésbé sikerült, az a kártékony rovarokkal és a betegségekkel szemben vívott harc volt. Ebben még sokat kell fejlődni, hiszen az alapvető volt, hogy nem vegyszerekkel hanem biomódszerekkel és növénytársításokkal szeretnénk védekezni. Bízom benne, hogy előbb vagy utóbb találunk hozzánk hasonló beállítottságú kertésztársakra, akik segítenek majd. Képeket itt találtok, https://www.facebook.com/media/set/?set=a.510201909061593.1073741836.303615996386853&type=3 illetve itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.510203619061422.1073741837.303615996386853&type=3 .

A műtét sikerült!

A MŰTÉT SIKERÜLT!

a beteg meghalt...

 

Egy újabb Jánusz arcú próbálkozásomról számolhatok be nektek. A nyár közeledtével a programok is sűrűsödnek, így különösebb előkészítés nélkül az alábbi felhívással fordultam a gyülekezet ifjúságához:

 

 

   Anyagyülekezetünk kb. 20 Km-re van Erdőkertestől és a két települést vadregényes földutak kötik össze a biciklizéshez elég veszélyes országutaktól távol. Jó lett volna a természetjárást sporttal, szabadtéri közös étkezéssel, énekléssel igazi ökogyülekezeti programmá szélesíteni. Ráadásul nem csak a magam gyülekezetét hívtam, más gyülekezeteknek is küldtem meghívót, mert (hogy a mézet cukrozzam) úgy terveztem, budapesti gyülekezetek tagjai a jó vonatközlekedést kihasználva könnyen csatlakozhattak volna hozzánk és egyúttal az ökogyülekezeti mozgalom filozófiájával is megismerkedhettek volna a tábortűz mellett. Egy dolog nem stimmelt és az az időpont. Épp erre a napra estek ugyanis  a ballagások, mindenki vagy maga ballagott, vagy a máséra volt hivatalos. Mivel azonban máskor meg nekem nem volt alkalmas, (korábban pedig az eső akadályozott) úgy döntöttem nem változtatok, aki bújt bújt, aki nem nem, én megyek! Kilenckor a templom előtt csak magammal találkoztam, így a szalonnasütésről közfelkiáltással lemondtunk. Az interneten található műholdkép alapján pontos útvonal-tervet készítettem, és nekivágtam. Gyönyörű volt az idő, hétágra sütött a nap, de utam nagyrésze erdei ösvényen vezetett, szóval ez sem volt probléma. Nem kellett sietnem, a cél tényleg a természet szépségének átélése volt, így teljesítménykényszer nélkül, fotózással, kényelmes tempóban haladtam a cél felé. Mondanom se kell, elfogadva a tényeket, felszabadult örömmel gurultam be Váchartyánba, ahol vonatra szálltam és hazamentem.

Képeimet ITT lehet megtekinteni, ízelítőül egy felvétel:

 

 Remélem "sikertelenségem" ellenére is kedvet csináltam nektek hasonló programok szervezéséhez! Nem kell lemenni a térképről, hogy szépséggel, harmóniával találkozzunk, elég ha nyitott szemmel járunk a bennünket körülvevő világban.

 

A napfény íze

A napfény íze

Tudom, tudom, már megint plagizálok, de mit tehetnék, ennek a beszámolónak egyszerűen nem lehet más címet adni! Pár hete azon gondolkoztam, szokásos gyülekezeti szolgálatainkba hogyan lehetne egy kis ökologikus szemléletet belecsempészni? A nyár nálunk mindig a temérdek gyermektábor jegyében telik, több turnusban és kategóriában. Az jutott eszembe, hogy ha nem is cipelhetek el mindenkit egy ökofaluba (bár miért is ne, egy jó kis falujárás talán érdekelne pár embert?), sem egy szelektív hulladékgyűjtő szigetre, környezetünk adottságaira mégis felhívhatom a figyelmet valahogy. Minden tavasz zsongító akác és bodzaillattal árasztja el a környéket, ami a közvetlen élményen túl egyben felhívás keringőre: gyertek és gyűjtsetek magatoknak ezekből a finomságokból! Bodzavirág gyűjtésre hívtam meg hát a gyülekezet tagjait, hogy a gyermektáborok résztvevőit finom és egészséges bodzaitallal tudjuk megvendégelni. Az időjárás egész héten rendkívül rapszódikus volt, vasárnap délutánra azonban az égiek adtak számunkra egy esélyt. Gyönyörű későtavaszi idő volt, ragyogó napsütéssel, káprázatos, tornyos zivatarfelhők vonulása mellett. Erdőkertes határában, a patakparton rengeteg bodzabokor van, védett, autóktól nem szennyezett környéken. Az okosabbak (persze nem én) hosszú nadrágban és kullancsriasztó sprével felfegyverkezve jöttek, mi lazábbak, balga szüzekként segítségre szorultunk. Persze nem jártunk úgy mint bibliai elődeink, ha a csaláncsípéseket meg nem is úszhattuk, a rovarriasztóból jutott mindenkinek. Nem voltunk sokan, ha őszinte akarok lenni nagyon kevesen voltunk (három felnőtt, három gyerek), de az élmény azt hiszem mindannyiunknak maradandó lesz. Madárdalos csalitban, mámorító virágillatban dícsérhettük Istent jóságáért. Közben jót beszélgettünk, gyermekeinket tanítgattuk, gyönyörködtünk. A nagy zsáknyi bodzával aztán felmásztam a tetőre. Teraszunk lapos tetején ugyanis már várt az idei év egyik újítása, a ventillátorral felszerelt aszalószekrény, amit a fészekodú-készítő foglalkozás maradékaiból gyártottam. Nagyon szeretnék gyümölcsöket, szilvát, meggyet aszalni az idén, de most a virágok szárítását gondoltam kipróbálni elsőként. Vettem egy időkapcsolós konnektort, így a napfényes időszakokban félóránként, éjszaka háromnegyedóránként szellőzteti virágainkat a technika. Mintha csak kiszámoltam volna, gyűjtésünkkel épp megtelt a három tálca, akarom mondani a fémvázra feszített mezőgazdasági háló. Már csak egy kis napfény hiányzik, de minden nem lehet, ne legyünk telhetetlenek! Szurkoljatok nekünk, hogy minden jól sikerüljön és amíg lehet, ti is menjetek ki a szabadba, gyűjtsetek magatoknak a napfény ízéből! 

Köszönet Csillának a képekért:

 

 

HAMUPIPŐKE

HAMUPIPŐKE

 

Most lebukott! Rajtakaptam! 

Pedig tudhatta volna, hogy reggelente számíthat rám. Szokásomhoz híven, hat óra tájban beléptem a fóliasátorba, ahol ő is lakik a cselédsoron. Itt van elszállásolva, ahol a többi szolga, akarom mondani élelemtermelő személyzet is meghúzhatja magát a hűvös éjszakákon. Nem lenne más dolga, csak nőni, növekedni, termőre fordulni mielőbb. Szórakozásról, kacérkodásról, mindenféle cicomákról szó sem volt, nem is lehetett. Erre mi fogad mikor betoppanok?? Úgy kiöltözött mint egy királylány, ki tudja honnan származó ékszerekkel aggatta magát teli, de annyira, hogy még a híres Salamon király, legdíszesebb ruhájában sem volt hozzá fogható. Nyilvánvaló, hogy valami bálban töltötte az éjszakát és úgy elvette az eszét a sok kérő, a sok keringő és rumba, hogy az időről teljesen elfeledkezett. Pedig hol van már a farsang! Szedte vette teremtette, hát ilyenkor kell hazajönni? Mivé lesz a világ, ha már a legutolsó paradicsompalánta is csillogó üveggyöngyökről és diadémokról álmodozik? S mit fog szólni a sok dísznövény, szegfű meg büdöske, akiket épp tegnap vettünk, hogy a kertet ékesítsék? Ilyen szerkó mellett labdába sem rúgnak, most mit tegyek, el fognak fonnyadni szégyenükben. Biztos azt képzelte, hogy majd elébe áll egy híres kertész, vagy fotós és felkéri, hogy legyen ő a bálterem szépe. Világhírről, gazdagságról ábrándozik! Majd adok én neki világhírt! Elő is kaptam a hétmérföldes ökogyülekezeti videokamerámat (amit épp erre a célra vásároltam a madáretetők árából) és jó alaposan körbefényképeztem a kis cafkát. Egy egész kis albumra való bizonyítékot gyűjtöttem, hogy ledérségét mindenki számára bemutathassam. Jól vigyázzatok, kit engedtek a sátratokba, mert ahogy az Írás is mondja Pál apostol Zsidókhoz írott levelének 13. fejezetében:  El ne hanyagoljátok a vendégszeretetet: amikor némelyek ezt gyakorolták, tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül. 

   

 

További képek itt !

Üdv, hamarosan újra jelentkezem!

A rókáknak barlangjuk van...

"A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük,

de az ember Fiának nincs hova lehajtania fejét."

Máté evangéliuma 8,20

A Szentírás egyik legszomorúbb verse jutott eszembe még a készülődés közben, március elején, de egy cseppet sem voltam szomorú, hisz egy remek gyerekprogram előkészületeit végeztem.

 A madáretetőkészítés nagy sikerére tekintettel, a tavaszt egy fészekodúkészítő délutánnal akartam  "ökologikussá" tenni gyülekezetünk gyermekei számára. Fészekodú az én kertemből is hiányzott, pedig a madarakat nagyon szeretem. Mivel egy viszonylag új építésű területen élek, öreg, odvas fa nemigen akad a környéken. A cinegék Jézus idejében még valóban válogathattak a jobbnál jobb költőhelyek közül, ma azonban már segítségre szorulnak. Szerencsére segítő kézből, egy kis noszogatás mentén, van bőven az erdőkertesi református gyülekezetben. Ehhez a munkához azonban kevés a kéz, faanyagra is szükség van. Váchartyáni anyagyülekezetünkön keresztül egy helyi cég a STEFA-PACK irodájába kopogtunk be, ahol nagyon szívesen fogadtak és megengedték, hogy a hulladékanyagokból kiválogassuk a nekünk tetsző darabokat. A múltkori rendezvény időnként kaotikus jeleneteiből tanulva, igyekeztem ezúttal még jobban előkészíteni mindent. Tíz darab odúhoz előre kivágtam, kifúrtam az összes hozzávalót és egy mintadarabot is "készregyártottam".

Két héttel a rendezvény előtt megakadt a szemem egy papírdobozon a templom egyik eldugott sarkában: karácsonyról megmaradt ajándékcsomagok voltak benne, tele finomságokkal. Több sem kellett, elkértem őket, hogy a munka örömén kívül, egy kis csokoládéval is meg tudjam édesíteni az együtt töltött perceket. Mivel a múltkor is nagy sikere volt a madarakról készült képeknek, most is az internet lapjain kezdtem kutakodni valami látványos prezentáció után. Nem is kellett sokat keresgélni, találtam egy nagyszerű oldalt! Niethammer Zoltán blogja épp nekünk készült. Hasznos információk mellett remek videók mutatják be egy cinkepár mindennapjait, a fészekrakástól a költésen át a fiókák felneveléséig. A gyerekek közvetlen bepillantást nyerhettek arról, hogy segítségükkel milyen csodálatos események helyszíne lehet kertjük, környezetük. A délutáni foglalkozás nagyszerűen sikerült, mindenki ügyeskedett, anyukák és apukák segítségével.

A gyülekezetünkhöz tartozik egy remek fotós is (Csontó Sándor), aki ismét kitett magáért. A délután végén egy csoportképet is készítettünk, amit az adományozó cég kollektívájának küldtünk el, hogy érezzék, nem csak a markunkat tartjuk, de valóban hálásak is vagyunk. Elmondásuk szerint ilyen még nem is történt velünk és nagyon örültek a kis ajándéknak.

A beszámolót persze már rég meg kellett volna írnom nektek, de ez a történet nem ért véget március 9-én. Ahogy hazaértem, első dolgom volt, hogy saját "dobozomat" elhelyezzem kertünk egyik nyírfájára, az utasítások szerint, keleti irányba, jó magasra, macskabiztos(nak tűnő) helyre.

 Igyekeznem kellett, mert azt írta az internet (ahonnan persze a méretek és minden egyéb információ is származott), hogy még március 15-e előtt fel kell függeszteni az odút, ha nem akarunk elkésni. Az idei március igaz nem a tavaszias fészekrakás hónapja volt, havazással, hófúvással köszöntött ránk az ünnep. Cinegéinket azonban ez nem sokáig zavarta, legnagyobb örömömre egy pár hét elteltével "nyitnikék"-ezéstől lett hangos a kertünk. A cinkepár nem sokat teketóriázott, és félénkségüket leküzdve, egyre látványosabban lakták be új otthonukat. Én mindent jól láthattam a kerti padról, ami tavasztól őszig a kávézás, reggelizés kedvelt színhelye nálam.

A költésből csak annyi volt tapasztalható (persze ez is nagyon szép volt), hogy a fiú (gondolom) jellegzetes hívó hanggal, előcsalogatta párját, megetette, aztán mindenki ment vissza a dolgára. A költés után megindult a felváltott, egyre sűrűbb tempójú etetés. Még gyermekkoromban olvastam valahol, hogy az óvatos madárszülők még az ürüléket is gondosan messzire viszik, hogy ne hívják fel azzal sem a ragadozók figyelmét. Hát ennek most szemtanúja is lehettem, csomagokkal a csőrükben zajlott az ingajárat szakadatlan. Az ágak között egy kis "légifolyosót" vágtam a pad és az odú között, hogy fényképezni tudjak. Persze nemcsak nekem tetszett a dolog, a környék egyik macskája is élénken érdeklődni kezdett. Fiatal süldő jószág, nem volt neki probléma a fáramászás. Szerencsére épp ott voltam, hogy lekergessem. Fogtam a létrát és vékony dróttal körbetekertem az ágakat. Az idő egyre melegebb lett, sok kis kukac szitakötő, s ki tudja még miféle rovar tűnt el a fadoboz belsejében, ahonnan egyre hangosabb sipákolás kezdett el hangzani, minden beröppenés után. Tegnap előtt azonban, mikor reggeli kávémmal a kézben szokásos őrhelyem akartam elfoglalni, drámai csend fogadott. A fa tövében két három apró tollat találtam és a többi ahogy Shakespeare mondja: néma csend... Előbb a macskára gyanakodtam és lelkiismeretfurdalás gyötört, hogy a fotózás miatt nem kötöttem föl több, vastagabb drótot, tüskés ágakat. Aztán a szégyen mardosott: hogyan fogok majd beszámolni blogomon a kudarcról? Késő délutánig figyeltem, a távolból időnként hallani véltem egy párját kereső cinege kétségbesett hangját. Másnap reggel nem bírtam tovább. Akkor már láttam is az egyik cinkét, az odú közelében ugrált az ágakon, de be nem ment. Mikor elment, úgy döntöttem nem várok tovább, felmegyek és megnézem ami az odúban maradt. Éhenhalt fiókák, rémes zűrzavar képei lebegtek a szemem előtt. Az odút nem szögekkel állítottuk össze, hanem könnyen oldható műanyag kábelkötegelőkkel (évente célszerű tisztítani, üríteni a költési időszak után), így könnyű dolgom volt. Az odút kinyitva döbbenetes látványban volt részem! Kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben van, egyszerűen felnőttek a fiókák és két nappal ezelőtt hajnalban kiröppentek a nagyvilágba! A szülők, mintha csak a lakbért akarták volna megfizetni, két apró cinketojást hagytak maguk után. Persze nem nekem szánták, olvasom, hogy évente akár kétszer is költenek, ha jól érzik magukat. Úgy tűnik nálunk mindent megtaláltak amit akartak. Remélem hamarosan ismét újraindul minden, csak egyelőre a fiókák első önálló útjait kell figyelemmel kísérniük. Hamarosan én is újra jelentkezem, mert a kertben és a gyülekezetben is történt egysmás!

 további képek itt !

Az Élet vendégei

Az Élet vendégei

    

Bocsánat a plágiumért Szemző Tibortól, de nagyszerű Kőrösi filmje jutott eszembe, miközben kertem kosztosainak zsibongó csapatát videóztam. A szokásos cinege raj helyett újabban megyvágók gyülekezete ütött tanyát a környéken, úgy látszik a közeli mezőkön már elfogyott az elemózsia. Én is alig győzöm az utánpótlással, de megéri, mert ha nagy rendetlenséget is hagynak maguk után (nem úgy mint a cinkék, akik szemenként hordva el a napraforgót, jólnevelt úrigyerekeknek tűnnek a maghéjakat hanyagul szétköpködő megyvágókhoz képest), jelenlétük az Élet ünnepévé teszi hétköznapjainkat. A felvétel közepén feltűnt ráadásul egy igazi Moovie Star (hogy ki ő azt a meglepetés miatt nem árulom el) és a film vége igazi mélyinterjút kínál az érdeklődők számára, étkezési szokásokról, együttélési feszültségekről. Jó szórakozást, készítsetek hasonló videókat